Vasvár környékének egyik legfontosabb régészeti emléke az ún. Római sánc, melyet már a múlt században Rómer Flóris is végigjárt. Később Járdányi Paulovics István foglalkozott érdemben a sánccal, de pontos keltezést ő sem tudott adni. Szerkezetére vonatkozó adatokat kutatásunkig egyedül Nováki Gyula ásatása szolgáltatott 1959-1960-ban, melyek alapján a védművet ma a "vörös sáncok" csoportjába soroljuk.

A vasvári sánc a Rába völgyét határoló magaspartról indul ki, a vasvári medencébe mélyen benyúló Királyhegy északi fokáról, a Csipkés és Bél patakok összefolyásától. Innen D-DK-i irányban jórészt erdőkön keresztül haladva Hegyhátszentpéter község keleti házai mellett vezetve éri el a Sárvíz völgyét. A nyugatról védő hosszanti védmű (az árok nyugat felől van) teljes hossza 8 km. Töltése és árka a különböző mértékű lepusztultságot, ill. feltöltődést leszámítva még ma is kiváló állapotban, szinte érintetlenül áll. Szintkülönbségük még most is több méter.
   A sánc vonalának többszöri végigjárása, valamint a régi térképek tanulmányozása alapján bizton állíthatjuk, hogy a sánc teljes hosszában csupán egy helyen volt természetes átjáró, az ún. "Vaskapu"-nál. A többi átvágás újkorinak és csak részlegesnek mutatkozott. Az említett Vaskapunál, amely a sánc északi kezdetétől 3 km-re délre található, a védvonalat egy hosszú egyenes vonalú földút keresztezi, amely a térképen a "Római katonák útja" feliratot viseli. Erre az érdekes elnevezésre már a római utak kutatásának kezdetén felfigyeltek.
   A sánc, valamint az út elnevezése és pontos keltezése körüli kérdések megválaszolására 1985 tavaszán kisebb ásatást végeztünk a Vaskapunál. Ásatásunk fő feladatának a Katonák útja és a Római sánc egymáshoz való viszonyának, időrendjének megállapítását tekintettük. A fő kérdés az volt, hogy az út alatt megtalálható-e a sánc nyugati oldalon futó árka. Az úton keresztben, ill. hosszában két kutatóárkot nyitottunk. Ezek egyértelműen bizonyították számunkra, hogy az átjáró előtt (nyugati oldal) egykor 6-7 méter szélességű és mintegy 2-2,5 méter mély árok volt. Az árkot tehát itt is kiásták! Ez a tény azonban mégsem jelenti eleve azt, hogy az út, és így maga a kapu is a sánchoz képest későbbiek, másodlagosak lennének. Ugyanis: az út alatt megtalált árok 6-7 m széles, addig a Vaskaputól közvetlenül délre az árok 10-11 m széles. Tehát az árok a kapu előtt összeszűkült. Ennek oka az lehetett, hogy itt már eleve is átjáró volt.
   A másik döntő adat a kapu létezésére éppen az út nyomvonala. Vasvártól délre ugyanis a Katonák útja mintegy 5 km hosszúságban nyílegyenesen fut a Hegyhát vízválasztóján. Ez az egyenes irány azonban mégsem a Vaskapunál metszi a sáncot, hanem attól mintegy 75 méterre, északra! Az út ugyanis a sánc előtt, attól 150 méterre nyugatra élesen dél felé törik, hogy a Vaskapun áthaladhasson, majd a sánc mögött 200 méterre éri el ismét a képzeletbeli egyenest. Ennek a jelenségnek egyedül stratégiai okai lehetnek. Ilyen útmegtörésekkel kapukat szoktak védeni.
   Kutatóárkaink még egy fontos dolgot felfedtek, nevezetesen azt, hogy az útnak semmiféle feltöltése sincs! Ez a megfigyelés, döntő fontosságú a keltezésnél, amint ezt majd lejjebb látni fogjuk.
   Az idő rövidsége miatt teljes sáncátvágást nem végeztünk, csupán a Vaskapu kétoldali sáncprofiljának alsó felét (harmadát) tisztítottuk meg kisebb munkával. Sajnos az utóbbi években az eredetileg szűk átjárót dózerral többször megszélesítették. Jelenleg mintegy 8 m széles.
   Metszeteink, amelyeket a kapu két oldalán kialakítottunk, a funkcionális rétegek, ill. ezek anyagának tekintetében különböznek egymástól. Utalnak azonban az egykori faszerkezet létezésére és egy megújítási periódusra. A két profil különbözősége egyben azt is jelenti, hogy a sánc nem folyamatosan épült, hanem itt eredetileg is megszakítás, azaz átjáró volt. Sajnos cölöplyukat, vagy más, az egykori pontosabb szerkezetre utaló nyomot nem találtunk. Régészeti leletanyag szintén nem került napvilágra.
   A Vaskapuról ásatási eredményeinket a következőképpen mondhatjuk el:
1. A népnyelv máig Vaskapunak nevezi azt az egykor igen keskeny (3-4 m széles) meredekfalú átjárót, amely az egyetlen természetes átjáró volt a Római sáncon.
2. Ásatásunkkal bizonyítani lehetett, hogy itt az átépítéskor   eredetileg   is   megerősített   átjárót létesítettek. Ennek helyét a már korábban kialakult Katonák útja nyomvonala jelölte ki. Magát az átjárót azonban mégsem ennek vonalában építették, hanem ettől valamivel délebbre, hogy az úthajlat megtörje a nyugat felől érkező esetleges támadások lendületét. A kapu előtt szintén kiásták az árkot, de nem teljes szélességben. A közlekedést valamiféle  fahíddal biztosíthatták.
3. A sánc töltését valamiféle fa kamraszerkezet tartotta, amelynek szélessége 3 méter körül lehetett.
   Később további föld felhordásával a töltést megemelték. Itt a rétegek nincsenek kiégve! Ha a kiégetést a már romló szerkezet tudatos időleges stabilizációjának és nem ellenséges támadás következményének fogjuk fel, úgy ezt a módot itt nem alkalmazták.
   A kapunál mutatkozó metszetfalaink rétegviszonyai erősen különböznek attól a profiltól, amelyet Nováki Gyula átvágásának közelében, egy elhagyott földút falában alakítottunk ki. A sánc ezen a szakaszán is két építési periódust választhattunk szét. Először egy kb. 6 méter széles és 2 méter magas töltés épült fel, főképp a kiásott árok kidobott földjéből. Rajta, a külső, árok felőli oldalon állt a kb. 2,5 m széles, függőleges falú fa kamraszerkezet, amelynek földkitöltése később vörösre égett át. A fa védmű korhadása és kiégetése után a töltés belső oldalára jelentős mennyiségű újabb, sárgás főidet púpoztak, jelentősen magasítva és szélesítve az eredeti töltést.
   Ezek a jelenségek (kiégetés, megújítás, javítások egyéb nyomai a sánc egyes szakaszain) hosszú használati időt feltételeznek.
   Sáncunk egysoros, kb. 2,5 m széles kamraszerkezetéhez legközelebb álló analógiáit pl. Honton, Bernecebarátin, Kapuvár-Földvárdombon találjuk. Ezek egyszeres kamraszerkezete a vasvárihoz hasonlóan 2-3 m széles lehetett. A faszerkezet belsejét kitöltő föld Hont és Kapuvár esetében a mienkhez hasonlóan vörösre égett ki.
   A vasvári sánc metszeteiben látható megújítási módot (a belső oldalról történő felmagasítást) alkalmazták a felsorolt példák esetében Bernecebarátin is. Ugyanilyen módon újították meg a nagyobb méretű, többsoros kamraszerkezetű sáncokat is, pl. Abaújváron, Szabolcsban, Zemplénben és Dobokán.
   Ezek építését a 10. század második és a 11. század első fele közötti időre, megújításukat, pedig a 11. század vége - 12. századra keltezik. Ha a felsorolt időpontokat nem is vonatkoztathatjuk közvetlenül a vasvári sánc építési korszakaira, mégis ezeket, összegezve az ország nyugati határvidékének történeti adataival, támpontnak felhasználhatjuk.
   A sánc keltezéséhez néhány további támpontot szolgáltattak terepbejárásaink. A sánc déli negyedében, ott ahol a vonala az erdőből kifut a mezőgazdaságilag művelt területre, teljesen szét van szántva. Ebből az egykori faszerkezetet megtöltő földből néhány újkőkori és római kori cseréptöredéket gyűjtöttünk. Ezek a leletek pedig jó "post quem" datálást tesznek lehetővé és így biztosan keltezik a vasvári sáncot a római kor utánra!
   Ásatási eredményeink ismertetése után tekintsük át részletesen előbb az útra, majd magára a sáncra vonatkozó egyéb történeti adatokat:
A katonák útja
   A ma jól karbantartott, nagyobb részén az erdészet által használt földút az egykori Pozsony-Varasd országútból, Zalalövő és Körmend között, Szőce magasságában ágazik le ÉK felé, és mintegy 38 km hosszúságban figyelhető meg a Hegyháton. Egyes rövidebb szakaszai megszűntek, vagy kissé megváltoztak, másokat műúttá építettek ki.
   A vasvári sáncig az út folyamatosan megmaradt, ettől ÉK-re azonban egyes szakaszai megszűntek. Mégis a megmaradt dűlőutak vonalát jól kirajzolják, egészen Hosszúperesztegig. Az út a falvakat kikerüli és még ma is sok helyen községhatár (Oszkó-Alsóújlak, Csipkerek-Szemenye, stb.). Az út vonalvezetésének jellemzője, hogy kerüli a lejtőket és tartja az azonos szintmagasságot. Pontosan a Rába és a Zala vízválasztóján halad, patakot alig keresztez. Településeket nem köt össze, beleértve az egykori megyeszékhelyt, Vasvárt is. Így eleve úgy látszik, hogy az út nem a helyi közlekedés kiszolgálására keletkezett.
   A Katonák útja az elmúlt évszázadok határjárásaiban és a régi térképeken tucatszor felbukkan. Általunk ismert legkorábbi említése Gerse és Karátfölde 1515-ből származó határleíró oklevelében van. Az említések java azonban 18-19. századi.
   A korábbi időkre való visszanyomozást egy másik útnév segítette: az "Olasz út" elnevezés, amely egy 1754-es canonica visitatioban, Szarvaskend határában tűnik fel és az előbbivel azonosítható. Később még több település határában adatolt. Az Olasz út, "via Latinorum" első említése 1274-ben szerepel először Himfa és Tótlak környékének határjárásában. Ugyanezt az utat 1236-os határjárásban "Középút-nak nevezik, amely a Murához vezet.
   Mellőzve itt a forrásadatok és említések hosszadalmas felsorolását, leszögezhetjük, hogy az ország belsejéből nyugat, majd délnyugat felé kanyarodó út, amely Vasvár környékén érte el a Hegyhátat, annak a Murán át Itáliába vezető távolsági útnak egy szakasza, amelyet Glaser Lajos határozott meg. Egy 1514-es Itáliába vezető útállomás-jegyzék szintén erre az útra vonatkozik.
   Ez az út Székesfehérvár-Veszprém-Karakó-Hosszúpereszteg-Vasvár-Muraszombat-Radkersburg-Pettau (Ptuj) irányában vezetett. Ennek az útnak a nyomvonala Poetoviótól Itáliáig megegyezik a római Borostyánkő út nyomvonalával, tehát, másodlagosan felhasználták a középkorban is. Ezen Itáliába vezető, egyetlen szárazföldi út használatáról a középkorban lezajlott hadvonulások, követségek s kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó forrásokban számtalan említés található. Elnevezése "Katonák útja" -szintén a gyakori hadvonulásokból következhet. A római jelző már a 19. századi tudálékos hozzáragasztás lehet.
A vasvári sánc
   Az úthoz hasonlóan a sánc vonala is meghatározta a vidék falvainak terjeszkedését, és birtokjogilag máig elválasztja az egyes falvak területét. Déli végénél Győrvár, valamivel északabbra Pácsony földjei terjeszkednek a sáncig. A Római sánc északi fele Vasvár káptalani részét választotta el az egykori ispánsági központtól, majd a királyi, ill. a középkor vége felé a Gersei Petők birtokától. Vasvár a 19. század végéig birtokjogilag három településből állt: a tulajdonképpeni megyeszékhelyből (később Pető, majd Festetics birtok), a társaskáptalan templomáról elnevezett Szentmihályfalvából és Zsidóföldéből (káptalani birtokok). A határt É-D-i irányban Szentmihályfalva és Vasvár között a sánc jelentette.
   A sáncra utaló első adat 1327-ben egy birtokfelosztásban mint: "possessiones Arukkuz..." jelenik meg, amely melléknevet az itt birtokos család is felvette. Mivel a sánc jó tájékozódási pont volt, gyakran említik az oklevelek is, először 1334. június 7-én, Lapsa és Szentmihályfalva határjárásakor írják le részletesen.
   Azonban a sánc legfontosabb, egyben legkorábbi ismert - és gyakran félreismert - említése Freisingi Ottó Chronikájában olvasható. 1118-ban III. Babenberg Lipót osztrák őrgróf "ad claustra terrae" (azaz a gyepűig) nyomult, majd pedig elfoglalta és felégette azt a várat, "quod Ferreum vocatur" (azaz: amelyet Vasnak mondanak). Pauler Gyula helytelen értelmezésével szemben (Kismarton-Eisenstadt) ez az elnevezés (Castrum Ferreum) az első említésektől kezdve akár a megyét, akár a várost jelöli, mindig Vasvárra vonatkozott. 1205-ben feltűnik a ritkábban használt magyar név is: "castrum de Woswar". Ezt a névazonosítást a krónika claustrája szintén megerősíti. Freisingi Ottó adatának nemcsak az a jelentősége, hogy Vasvár egyik első fennmaradt említése, hanem hogy a sáncot még funkciójában mutatja be. Tehát a sánc védelmi funkciója 1118-ban még létezett.
   A következőkben vizsgáljuk meg az út és a sánc együttes keltezésének és értékelésének kérdéseit.
   Az alsó időhatár:
   1,   Amint láttuk, a Katonák útja a római kornál későbbi.
   -  Nincs épített töltése, mint a római utaknak általában.
   -   A  Mura-,   Olasz-  vagy  Katonák  útjának nevezett, Itáliába vezető út Poetoviótól a Körmend-Zalalövő  vonalig  részben, vagy egészben  római eredetű.  Másodlagosan  használja a  római nyomvonalat, de iránya már nem a limes,  vagy Savaria, hanem a Dunántúl belseje.
   2,   Mivel relatív kronológiailag a sánc későbbi az útnál, az út pedig, mint láttuk római kor utáni, így a sáncnak is annak kell lennie, ahogyan azt a sánc töltéséből    származó, terepbejáráskor megtalált cserepek is igazolják.
   A felső időhatár:
   A 14. századból ismerjük az első adatokat, amelyek a sánc létezését bizonyítják. (1300 körül -Aruckkuz, 1327 - Arukkuz, 1334 - pontos leírása)
   Mivel már 1300 körül területnévként rögzült a sánc neve, majd falu- és családnévként is használják, keltezése nyilván korábbi. Ezt tanúsítja birtokelválasztó határvonal jellege is, és az, hogy csak, mint felszíni terepalakulatot jelölik, nem pedig funkciójában nevezik meg.
   A vasvári sánc, mint ahogy már említettük, egy jelentős egyházi és világi központot választott el egymástól, ahol az elhatárolás már az alapításkor szükségszerű. Ezért a káptalan létrejötte előtt a sáncnak már léteznie kellett. Amennyiben a vasvári káptalan hagyományos Szent István-i alapítását elfogadjuk, akkor a sáncot első királyunk uralkodásánál korábban kellett, hogy emeljék.
   Ha most az út-sánc együttest a római kor és a kora Árpád-kori időhatárok között pontosabban be akarjuk határolni, ahhoz a sánc építési technikáját, szerkezetét kell segítségül hívni. Mint fentebb említettük a hasonló faszerkezetű vörös sáncok építési korát a kutatás a 10-11. századra keltezi.
   A vasvári sánc lineáris védelmi vonal, amely egy DNy felől jövő támadás ellen védett. A Rába és a Sárvíz között az egyetlen lehetséges közlekedési utat zárta le, ill. ellenőrizte, amelyen az ország belsejébe lehetett eljutni.
   A sáncépítés nagyszabású, összefogott munkát igényelt. Ez a sáncépítők tartós dunántúli tartózkodását és a DNy-i szomszéd támadó szándékát tételezi fel. A sáncnál korábbi út gyakori kapcsolatokat tételez fel DNy felé. A Katonák útját kialakulásától kezdve folyamatosan kellett hogy használják, különben a nem épített utat az erdő pár évtized alatt elnyelte volna. Fennmaradása nemcsak érv magyar használata, hanem az út magyar eredete mellett is. Tudniillik kialakulása után környezetében jelentős népességcserére nem kerülhetett sor. Figyelemreméltó az is, hogy keleti szakasza magyar igazgatási központokat kötött össze.
   A vasvári sánc északi végénél feküdt az ispánsági központ, amely mint határvármegye központja az országból kivezető út mellett kellett, hogy feküdjön. Figyelemreméltó, és a szoros kapcsolatra utal az ispánsági központ és a kapu hasonló elnevezése is: Vasvár - Vaskapu.
   Mielőtt még a sánc építését pontosabban meghatároznánk, választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy mikor és miért keletkezett a távolsági út. Az út Itáliába vezet, egyes szakaszai római eredetűek, de az irány módosulása, az hogy a Dunántúl szívébe vezet, arra utal, hogy a magyar honfoglalás után keletkezett. Ezt támogatja az a körülmény is, hogy a honfoglalás előtt semmiféle olyan rendszeres kapcsolatról nem tudunk, amely az út állandó használatát tette volna szükségessé. A honfoglalás után azonban a DNy felé irányuló kalandozásokkal az út teljes hosszának kialakulását indokolni lehet.
   Tudjuk, hogy a magyarok a Dunántúlt Itáliából hazatérőben foglalták el. Már ekkor megtörténhetett a romlófélben levő Borostyánkő út részleges felfedezése, hiszen Itáliából ezen érhették el leggyorsabban a Dunántúlt. Pettauig nyilvánvalóan a régi római utat használták, innen azonban az É-Dunántúlra csak a Hegyháton lehetett keresztüljönni. Poetoviótól délre tehát a régi Borostyánkő út lehetett a kalandozó magyarok irányjelzője. Rendszeres, azonos úthasználatukról a rögzült földrajzi nevek tanúskodnak É-Itáliában: "via Ungarorum", "strata Hungarorum ".
   A források mellett néhány tárgyi lelet is igazolja, hogy a kalandozók használták a Borostyánkő utat. Celeli/Celje mellett, az út közvetlen közelében két Harun al Rashid érem került napvilágra. Mivel a Kárpát-medencében előkerülő arab dirhemek a magyarsághoz kapcsolhatók, a lelet érv lehet az út magyar használata mellett.
   Az államalapítás utáni hadieseményekről beszámoló források az út igénybevételéről tanúskodnak. (1042, 1051, 1054, 1073, stb.)
   Igen valószínű tehát, hogy maga az út még a kalandozások korában kialakult. A vasvári sáncot nyilván a kalandozások megszűnése után emelték. Keltezésének alsó időhatárát a történeti körülmények meghatározzák. A 10. század első felében DNy-ról, vagy nyugatról nem kellett ellenségtől tartani. A 955. évi augsburgi vereség, majd a fokozatosan megváltozó külpolitikai helyzet indokolja a sáncolást. Ezt a források is megerősítik. Freisingi Ottó és Viterboi Gottfried elbeszélik, hogy a magyarok ez ellenségtől való félelmükben "terram suam vaüo et palude munirent" (azaz: "földjüket sáncokkal és mocsarakkal erősítették meg"). Nem tudjuk, hogy ezek a késői tudósítások a védekezésről menyire hitelesek vagy túlzók, de a sáncolás technikája a 10. századi magyaroktól nem volt idegen. Ezt egy 924-es adat is igazolja, amikor a magyarok Pavia ostrománál sáncokat emelnek (Liutprand).
   Pontosabb keltezésre törekedni a vasvári sánc építési idejét illetőleg, a kora Árpád-kori gyepűrendszer alaposabb topográfiai ismerete nélkül nem szabad. Kétségtelen, hogy a 955 utáni pánikhangulat megindíthatta a védekezést. A védelmi rendszer megteremtése azonban későbbi külpolitikai eseményeknek is függvénye lehet (karantán őrgrófság megszervezése 970 körül, Ostarrichi határának keletebbre tolódása, Melk elfoglallása 984-ben).
   Az ország központjából, Székesfehérvárról vezető út összekötötte az ispánsági központokat, Veszprémet, Karakót, Vasvárt, majd a Mura út, Olasz út néven biztosította az összeköttetést Stiriával, Krajnával, Karintiával, Itáliával.
   Ezen az úton a határvármegye központjánál egy, azt elzáró, ellenőrző, nyugatról védő sánc található, amelyen kaput hagytak a közlekedés számára. A vasvári sánc egyik tagja a nyugati gyepű Dunántúlon végigvonuló sáncrendszerének, annak egyik belső védelmi vonalát alkotja. Védelmi szerepét az oklevelek és a régészeti anyag alapján nagyjából a 12. századig teljesítette.
   Kiss Gábor - Tóth Endre

A bejegyzés trackback címe:

https://vasvartortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr631474993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a100penz 2010.05.01. 20:32:12

Érdekes olvasmány, bírom a történelmi gyüjteményeket.Én is gyűjtögettem egy kis történelmi témában, nevezetesen a mondákról.

mondak.blog.hu
filmblokk.blog.hu

Nézzetek be ide is.
süti beállítások módosítása