A vasvári kolostor Magyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostora, és mint ilyen  rend hazai jelenlétének folyamatosságát jelképezi.

A hagyomány szerint a domonkosokat IV. Béla király telepítette le Vasváron saját kastélyát engedve át a rend céljaira. A történeti források mindebből annyit igazolnak, hogy a 13. század közepén már kétségtelenül állt a kolostor, s a 14. század eleje óta Béla királyt tartották a rendház első donátorának. Legkorábbi hiteles említése 1254-ből maradt fenn, de közvetett adatokból feltételezhető, hogy a rend már a tatárjárás előtt megtelepedett a városban, s így a vasvári ház kezdetei a rend magyarországi történetének legkorábbi szakaszáig nyúlnak vissza (a magyar domonkos rendtartomány 1221-ben alakult meg).

 

A vasvári kolostort a középkorban a jelentősebb rendházak között tartották számon, s egészen a 16. század közepéig működött, amikor a szerzetesek a török fenyegetés és a terjedő reformáció miatt elhagyták. 
Az elhagyott kolostor birtokaival együtt Vasvár földesurai, a Gersei Pető család és rokonai kezére került. Az épületet többször is használták hadászati célokra, sőt a 17. század közepén, amikor Ákosházi Sárkány János egerszegi főkapitány birtokában volt, jelentősebb megerődítésére is sor került. Az ekkor már kastélynak nevezett épület azonban az 1664. évi török hadjárat idején jelentős károkat szenvedett, s már romos állapotban jutott Széchényi György érsek birtokába, aki 1684-ben visszaadta az épületet az újjászerveződő domonkos rendnek.

Az újkorban a vasvári kolostor már nem jutott jelentősebb szerephez, újjáépítésére is csak fokozatosan és szerény formában került sor. A domonkosok egészen 1950-ig tevékenykedtek Vasváron, a többnyire csak 2-3 szerzetespapból és néhány segítő testvérből álló közösség elsősorban a plébánia és a 19. század második felében felvirágzó búcsújáróhely ellátását tekintette feladatának.

A vasvári domonkos kolostor különleges értékét az adja, hogy az épületegyüttes alaprajzában és fő tömegében megőrizte az eredeti, 13. századi formáját. Az 1985-86-ban folytatott műemléki kutatások nyomán derült fény arra, hogy a korábban középkori alapokon újjáépült, egyszerű barokk épületnek tartott kolostor jelentős mennyiségben őriz eredeti középkori falakat. A kutatások szerint a templom és a kolostor együttese egységes elképzelés szerint, egy építési periódusban épült fel a 13. század közepén-második felében. Ebből az építési  korszakból lényegében érintetlenül, párkányszintig fennmaradtak a templom falai, a kolostor nyugati és déli szárnyának fő falai pedig emelet magasságban (csupán a nyílásrendszer változott).

A kutatásokhoz kapcsolódóan elkészített komplex helyreállítási és hasznosítási terv, a szocialista rendszer összeomlásával meghiúsult, az újabb kezdeményezéseknek pedig gátat vetett a helyi anyagi erők hiánya és a tulajdonjog rendezetlensége.

Az épület sorsában a millenniumi ünnepségek hoztak fordulatot, amikor a város és a domonkos rend összefogásával elkezdődött a helyreállítás, amelynek egyik első célja a múzeum és a Rendtörténeti Gyűjtemény kialakítása volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vasvartortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr101472647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.