Ádvent idején készülõdvén a nagy találkozásra, szívünk nyitott a szép és jó iránt. Ha e nyitott lélek ajtaját szélesre tárjuk, akkor van esélyünk arra, hogy ne csak kacattár legyen lelkünk pitvara. Hamarjában ezek a gondolatok jutottak eszembe, mikor Petrás Mária csángó iparművész kerámiáit megláttam Vasváron, a Folyosó Galérián.
Művei egyszerre archaikusak, helyenként lenyomatai a bizánci művészetben annyira elterjedt korpuszoknak, s lelki rokonai a falusi keramikusok szürke-feketére égetett edényeinek. A bibliai témájú reliefek zománcozott, rekeszzománchoz - kicsit keletrómai birodalombéli - hatású hátterükkel meg egészen újszerű szakmai stílusjegyet mutatnak.
Mindez leírva persze csak halvány szóvirág ahhoz a világhoz képest, amely Petrás Mária, Csángó Mária műveiből árad, s amely művészetét jellemzi. Mert Mária - már nevében is annak az ezeréves csángó hitvilágnak a lenyomata - amit a Mária-kultusz oly erõsen jellemez. Ennek (is) köszönhetõ, hogy a Kárpátok keleti karéjában, ott Moldvában, kitéve a legvadabb történelmi viharoknak is, de képes volt megmaradni ez a maroknyi magyarság, megõrizvén középkori nyelvjárásukat, kultúrájukat, imádságaikat. Miközben a népdalos találkozó nyitó ünnepségére várakozom, s bolyongok a folyosón e csodálatos remekek között, elszorul a szívem, és arra gondolok. Tudja-e ez a világ, mit jelent csángónak lenni? Tudja-e ebben a kicsiny magyar hazában a ma élõ ember, s a nagyvilág, hol is van csángóföld? Tudja-e ez az Európai Uniótól megkergült fogyasztói társadalom, miközben dervistáncot jár a karácsonyi bevásárlások lázában, hogy Petrás Mária több mint iparművész. Petrás Mária misszionárius, hírmondó, diplomata, népének követe. Aki mindig mosolygós, széles csontozatú arcával, csángó lelkével és eszével, alkotásainak sugárzásával õrzi azokat a középkori nyelvezetű csángó imádságokat, amelyek

mind ott vannak most a falakon... S azon is tűnődöm, ha most hirtelen elénk toppannának csángó viseletben ezek a göcsörtös kezű csángó asszonyok és szikár termetű csángó férfiak, mit is mondanánk nekik, mit is kérdeznénk tõlük? Itt Vasváron, ahol Szent István államszervezõ tevékenységének köszönhetõen ezer esztendeje élnek magyar véreik. S van-e fogalma a mostani világrendnek, trendnek arról, mekkora kincs is az a világ, amelyet Petrás Mária csángó bubái, asszonyai, korpuszai, az Egyiptomból menekülõ család itt megjelenít. gyanítom nincsen. Ami már nem a "csipsz", "kecsap", euró fogalmába tartozik, arra kezd érzéketlenné válni ez a világ. Hogy egészen ne torzulhassunk bele ebbe a napi fo-gya s ztói õrületbe, ahhoz ad kapaszkodót Petrás Mária kerámiáival.
Amit pedig a középkori nyelvezetű csángó imádságok nekünk jelentenek, azt alighanem már fel sem fogná a tõlünk nyugatra csak angolul, meg számítástechnikai hardvernyelven, algoritmusokban gondolkodó világ. S ez itt a baj. S még ennél is nagyobb baj az, hogy honi magyarjaink többségének is magyarázni kell(ene) mindezt.
Kedves olvasó! Ha Önök alá akarnak merülni kicsit az idõben, akkor térjenek be a Művelődési Ház Folyosó Galériájára, hogy az elveszett idõt és történelmet kicsit megtalálják Petrás Mária kerámiáiban.
Moldvai csángó lelke olyan, mint az itt felejtett tenyérnyi középkor. Errõl a közép-korias gondolkodásról egy interjúban Petrás Mária így vallott: "Miben nyilvánul meg ez a középkorias gondolkodás? Egy példával mutatnám be: Mi csángók reggel felkelünk, imádkozunk, s kimegyünk, megnézzük az eget, hogy tudjuk, ma milyen napunk lesz. Aztán adunk enni az állatoknak, csak utána magunknak. Én a mai napig is így csinálom. Az ottani ember sokkal jobban ismeri saját magát, a természetet, tudja, honnan jött...

A bejegyzés trackback címe:

https://vasvartortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr971450647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.